Az oldal története

Ózdi járás a barkóság népének központja, a BARKÓK, földje. 

Ez a magyar népcsoport Borsod, Gömör és Nógrád megye határvidékén él. A gömöri Erdőhát, a borsodi Hegyhát, a Gortva és a Tarna forrásvidéke, a Medvesalja területe, 50–60 falu népének névadója egyben a Barkóság, a „Barkók földje” elnevezésű térségnek.

A barkó népnév eredete ismeretlen. Írott forrásokban később jelent meg, mint a palóc név. Első említését Kassai József 1833-ban kiadott „Származtató,’s gyökerésző magyar-diák szókönyv” c. munkájában találjuk. Azt írja, hogy a barkók és a matyók is római katolikusok, s mindkét csoport a palóc ágból való.

1834-ben a palócok nyelvéről értekező Horváth István a barkókról is megemlékezett: „Itt-ott a’ Dunán innen és Tisza körül az ezen szóejtéssel élők Barkóknak is hívatnak, melly név szinte nem ismeretlen Ásia történeteiben… a’ Barkók még kevesebbé írattak le mostanig a’ Tudósoktól mint a’ Palótzok.” (PALÁDI-KOVÁCS ATTILA 1968. 178.)

Jegyzésem ugyan tsak szóhagyomány lehet még is: – talánméltó figyelni illyenekre: A Sajó mentében ezt halljuk, hogy a Tserneli, Ómáni és minden hegyi, azaz a nagy bükben lévő Helységek Lakóji Barkók, és Barkóknak neveztetnek, lakó földjüket ismét Barkóságnak.

Matyó név alatt egyedül a síkon lakó Kövesd és Eger Környékiek értetnek.

Mai ismereteink szerint a fenti szövegben található a Barkóság tájnév első említése. Már az 1830-as években többen is foglalkoztak a palóc és a barkó nyelvjárás leírásával.

Hollók Imre, aki a püspöki líceum történelemtanára volt Rozsnyón, 1836-ban alapos értekezést közölta Tudománytárban „Észrevételek a gömöri barkók szójárásáról” címmel. Dolgozatában több gömöri falut barkónak minősített: (Sajópüspöki, Szentsimony, Gesztete, Egyházasbást, Zabar),s megállapította, hogy a barkó és palóc „szóejtés jobbadán egyezik”.

Biztonsággal szólt a gömöri barkókról, de bizonytalan volt a palócok tekintetében: „Gömör Kis-Honttal t.e. vármegye magyarjai közül kitűnők az úgy nevezett Barkók. – azok eredetérőli vélemények bizonyos adatok hijánya miatt még eddig homályosak, s egymással meg nem egyezők; egykik őket palóczoknak tartják, holott mások azon kérdésre: léteznek-e Gömörben Palóczok? ha nem egyenest tagadólag, legalább kétkedőleg válaszolnak. Mit érzek én erről, más alkalommal kimondom, jelen szeletimet csak az ő nyelvök’ járására szorítom.” (Tudománytár1836. IX. 60. L. még: PALÁDI-KOVÁCS ATTILA 1985. 164–169.)

VÖRÖSMARTY MIHÁLY a magyar dialektusokról szóló értekezésében megjegyezte: „A barkó a palócztól abban különbözik, hogy az au-t ó-nak, az eü-t ő-nek mondja ki, pl. alszom, palóc auszom, barkó ószom; elment, palóc eüment, barkó őment.”

1845-ben Petőfi is megemlékezett útijegyzeteiben egy barkó községről: „Várgedéről a második kirándulást tettük többen Vecseklőre (egy barkó faluba)”.

A Hunfalvy János szerkesztésében 1867-ben megjelent, Gömör vármegyét bemutató monográfiaszerzője a megye délnyugati, katolikus falvait részint palócnak, részint barkónak minősíti: „a barkók pedig délen az ún. Erdőhátat foglalják el; szójárásuk tisztább a palóczokénál, ezeknek mégis sok szavaival és kiejtéseivel élnek”.

Elsőként szól a barkók etnikai, közösségi öntudatáról: „Különös, hogy nincsen semmi öntudatjuk arról, hogy ők palócok vagy barkók, de a mely barkó tudja magát annak, arra büszke.” (HUNFALVY JÁNOS 1867. 88.) Velük szemben a palócokra az 1940–50-es évekig nem volt jellemző a népnév vállalása.

A Bükk-vidéki barkókról először az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben c. sorozat szerzője szólt.

Az akkor még Borsodhoz tartozó (Bél)Apátfalva népéről írta: „E községben, valamint a tőle éjszakra fekvő helységekben kun fajta nép települt le, melynek szokása, s nyelvjárása sokban elüt a szomszédos vidék lakosságáétól. Legközelebb áll a palóczsághoz, melytől barkó névvel különböztetik meg. Vallásra nézve mind római katholikusok. ” (HIDVÉGI BENÕ é. n. 230.)

A 20. század elején, első felében számosan foglalkoztak a barkókkal, rögzítették a helyi hagyományt, s neveztek meg újabb községeket. Csaknem kivétel nélkül katolikus közösségeket említettek.

Mint pl. a borsodbótai tanító az 1930-as években: „Általánosan elmondhatjuk a Csernely-Uppony völgyéről, hogy lakói barkók… Tájszólásuk azonos Csernelytől Upponyig.” A vidék parasztságának öröklési jogszokásait leíró munka szerint a barkó csoport határa délen Bélapátfalva és Mikófalva vonala, nyugaton Domaháza, keleten a Bán-völgy, északon a Sajó vonala.

Keleten és északon a népcsoport határát ugyan a folyók neve jelzi, de valójában a katolikus és a református felekezeti tömbök határáról van szó, s ezt a későbbi kutatás is megerősítette.

A népi kultúra, a népnyelv csupán árnyalatnyi eltéréseket mutat a palóc és a barkó tájak között. Ezeknél fontosabb a közös szokások, vallási hagyományok, egyező tájszavak tömege.

Ezért lehet és ezért helyesebb palóc-barkó katolikus néptömbről szólni.

Itt add meg a weboldalad történetét és hogy miért hoztad létre. A fontos lépések és közreműködő emberek is érdemelnek egy említést.